3 könnyű vega finomság

írta: Admin
2013/04/25

A meleg tavaszi napokon és a nyári forróságban jól esnek a könnyebb, zöldséges ételek. Cikkünkben három egyszerű, ám nagyszerű vegetáriánus fogást ajánlunk.

Padlizsántornyok
Sok helyen szinte ehetetlenül olajosra, ízetlenre vagy épp túl pépesre csinálják a grillezett vagy sült zöldségeket, pedig nem is olyan nehéz jól csinálni. Karikázzunk fel 2 közepes méretű padlizsánt, 4 paradicsomot és 200 g mozarellát, majd építsünk belőle kis tornyokat (padlizsán – paradicsom – sajt rétegek 2-szer és a tetejére egy padlizsán kerüljön). A padlizsánkarikákat sózzuk és borsozzuk be, illetve a rétegek közé vágjunk friss bazsalikomleveleket. A tornyokat szúrjuk fel hústűre vagy hurkapálcikára, hogy ne essenek szét, majd rakjuk olívaolajjal kikent hőálló tálba vagy tepsibe. 180 fokra előmelegített sütőbe 20-30 perc alatt készítsük el és melegen tálaljuk!


Zöldséges túrókrém
A hideg tejtermékek különösen jól tudnak esni a melegben és a zöldségek frissességéhez is remekül passzolnak, ezért második receptünkben egy túrókrémet ajánlunk. Keverjünk össze 25 dkg túrót 1 dl natúr joghurttal, 10 dkg apróra vágott uborkával, 1 szintén apróra vágott paprikával, (esetleg kaporral, ha valaki szereti) és sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Cakkosan félbevágott paradicsomokba töltve egy nagyon gusztusos, finom, könnyű és mégis laktató fogást készíthetünk így percek alatt.


Fetás sült paprika
Végül egy kicsit ínyenc, különlegesebb ám mégis roppant egyszerűen elkészíthető ételt mutatunk be. Magozzunk ki 2 kápia paprikát, vágjuk nagyobb, öblös szeletekre, majd töltsük meg fetás sajtkrémmel és mehet a sütőbe 180 fokon fél órára. A sajtkrémhez 10 dkg feta sajtot keverjünk ki 1 tömlő natúr ömlesztett sajttal, fűszerezzük őrölt borssal és bazsalikommal. A paprikába töltve én villával csíkoztam/díszítettem, hogy még ínycsiklandozóbb legyen.

További receptek a Gasztro oldalon, ide kattintva.

Új cikkek itt

Új cikkek az ecolounge-on

Hasonló