Egészséges pillecukor házilag

írta: Admin
2013/04/15

Arról már korábbi cikkünben olvashatott, hogyan készíthetünk szuper gumicukrot házilag, jöjjön most a pillecukor, másik nevén mályvacukor!

Végre búcsút mondhatunk a télnek egy időre, de ilyenkor tavasszal is jól esik reggelenként vagy a hűvös estéken egy bögre finom forró csoki, amit pillecukorral igazán különlegessé varázsolhatunk. Persze magában is nagyon finom az amerikai kedvenc, a marshmallow, azonban borsos ára van itthon és sok esetben egészségtelen összetevőket is tartalmaz.

Egy mély keverőtálba mérjünk ki 8 g zselatinport, majd adjunk hozzá 0,5 dl vizet. Keverjük össze, majd hagyjuk állni. Amíg a zselésítő anyag pihen, egy kis lábosba mérjünk ki 15 dkg cukrot, adjunk hozzá egy púpos evőkanál mézet és 0,5 dl vizet. Az eredeti amerikai marshmallow egyébként kukoricasziruppal készül, mézet azért javasoljuk, mert könnyebb beszerezni is és egészségesebb is.

Keverjük el a hozzávalókat, forraljuk fel, majd kis lángon főzzük tovább 4-5 percig míg áttetsző szirupot nem kapunk.

A forró cukorszirupból tegyünk 3-4 kanállal a zselatinhoz és keverjük össze (ekkor tehetünk hozzá egy kis ízesítőt, például vaníliát, kevés szörpöt vagy kókuszt), majd az egész szirupot adjuk hozzá és közepes fordulaton verjük a mixerrel 7-8 percig. Ha már elég homogén, sűrű a hab, akkor kapcsoljunk maximum fokozatra és habosítsuk tovább 4-5 percig, míg hófehér, tojáshabszerű, kemény habot nem kapunk.

A ragacsos habot öntsük egy sütőpapírral kibélelt, porcukorral beszórt műanyag tálba, majd szórjunk a tetejére is porcukrot és fedjük be sütőpapírral.

Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, míg jól megszilárdul. Ollóval vagy késsel kockázzuk fel, de akár különböző kiszúrókkal is formázhatjuk, majd hempergessük bele a darabokat porcukorba.

További érdekességek és receptek a Gasztro oldalon, ide kattintva.

Új cikkek itt

Új cikkek az ecolounge-on