Ízletes téli turmixok tele vitaminokkal

2015/11/11

Egész évben fontos a testi-lelki erő megőrzése, ezért télen se feledkezzünk meg a zöldségekről és gyümölcsökről.

Bár a télnek már itt kéne lennie, egyelőre még mindig az ősz uralkodik a maga színes egyhangúságával: a napsütéses és borongós - párás napok vetésforgóként követik egymást, úgyhogy nem kizárt, hogy idén a szokásosnál kicsivel több bacival számolhatunk. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen ha egészségesen táplálkozunk - és minden tőlünk telhetőt megteszünk a lelki harmóniánkért is - akkor jó eséllyel elkerülhetjük az influenzát és a többi kórságot.

A következő italreceptek nemcsak a vitaminutánpótlásban segítenek, de ízletesek és hangulatemelők is.

Almáspite-turmix
Az alma az egyik legkézenfekvőbben kínálkozó téli gyümölcs, amit sokféleképpen felhasználhatunk. A- és B vitamin-, folsav-, kalcium-, magnézium- és káliumtartalma miatt érdemes rendszeresen fogyasztanunk, és ha nem is sütünk belőle mindjárt almáspitét, az ahhoz hasonló ízvilágot kevesebb kalóriával is élvezhetjük.

Hozzávalók 2 személyre:

1 alma kimagozva, meghámozva

1/2 pohár joghurt

1 kávéskanál vaníliáscukor

1 teáskanál barnacukor

1/4 kávéskanál szerecsendió

1/2 kávéskanál fahéj

néhány szegfűszeg

Elkészítés: Az almát vágjuk kis kockákra, majd turmixoljuk össze a többi hozzávalóval.

Chai-tea turmix
A keleti ételek-italok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és kimondottan télen jön jól a pikáns fűszerek, fertőtlenítő, emésztést segítő hatása. Ezzel a meleg itallal ráadásul elejét vehetjük a megfázásnak is.

Hozzávalók 1 személyre:

1 bögre tej

1 teafilter

1 banán

1/4 kávéskanál vanília

ízlés szerint fahéj, gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió

Elkészítés: A tejet forraljuk össze a fűszerekkel, majd öntsük le vele a filtert. Ha éhesek vagyunk, vagy tartalmasabb italra vágyunk, a nedűt összeturmixolhatjuk még a banánnal is, de anélkül is megállja a helyét.

Sütőtökös mézeskalácsital
Az A- és C-vitaminban gazdag sütőtök ősztől tavaszig a konyha favoritja lehet, ne maradjunk le a belőle készíthető turmixról sem.

Hozzávalók 1 személyre:

1 bögre tej

1/4 bögre zabpehely

1/2 bögre sütőtökpüré

1 teáskanál cukor

1 kisebb banán

1 kávéskanál fahéj

1/2 teáskanál gyömbér

egy csipetnyi szerecsendió

Elkészítés: Egy éjszakára áztassuk be a zabpelyhet a tejbe, majd turmixoljuk össze a hozzávalókat, és készen is vagyunk.

Fűszeres narancsos energia
A citrusok a téli vitamin- és folyadékutánpótlás bázisai, gyorsan energetizálnak, és sokféle, ízletes ital készíthető belőlük.

Hozzávalók 2 személyre:

1 gerezdekre szedett narancs

1/2 bögre 100%-os narancslé

1/4 bögre víz

1 banán

1 kávéskanál fahéj

1/4 kávéskanál szerecsendió

Elkészítés: Nincs más teendőnk, mint összeturmixolni a hozzávalókat.

Áfonyaturmix infuenza ellen
Bár az áfonya nem tartozik a legelterjedtebb alapanyagok közé, egyszer-egyszer mégis felvehetjük a repertorárba magas vitamin- és antioxidánstartalma miatt.

Hozzávalók 1 személyre

1 bögre tej

1 bögre áfonya (lehet fagyasztott is)

1 evőkanál lenmag

1 teáskanál cukor

1/2 kávéskanál fahéj

Az összetevőket turmixoljuk össze, fogyasszuk egészséggel!


A fahéjjal pedig csak óvatosan!
A fahéj használatát nem ajánlatos túlzásba vinni. A fűszerben található kumarin túlzott fogyasztása akár gyomor- és májproblémákat is okozhat. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal által megállapított, teljes biztonsággal fogyasztható napi beviteli érték 0,1 mg/testsúlykilogramm. Gyermek és kismamák esetén fokozottan ügyeljünk erre, ám a mindennapokban szokásos mennyiség fogyasztása esetén nem okoz problémát. A fahéjról bővebben itt olvashat.


Képek forrása:
Kiemelt kép: Pixabay
Második kép forrása: Andras Csore / flickr


Új cikkek itt

Új cikkek az ecolounge-on