Mediterrán halas ragu tagliatellén

2015/03/15

A cápaharcsából kitűnő halas ételek készíthetők és nem feltétlenül csak roston sütve, vagy rántva fogyaszthatjuk.

Mivel hazánk nem tengeri hatalom, az átlagosnál is kevesebb hal jut a kereskedelembe, így asztalunkra is. Pedig a hal az egyik legegészségesebb élelmiszer, és mégis, igen keveset fogyasztunk belőle. Még a legutóbbi javuló statisztikák alapján is mindössze évi 4 kiló hal jut egy lakosra. Azok a nemzetek, ahol többet fogyasztanak, lényegesen jobb egészségügyi statisztikával rendelkeznek. Minden kutatás, orvosi javallat kiáll a halfogyasztás egészséges mivolta, szükségessége mellett. Például egy, a kétezres évek elején közzétett tanulmány szerint azok közt, akik legalább egyszer ettek hetente (tengeri) halat, 52 százalékkal kevesebb volt a szívhalálos esetek száma, mint azoknál, akik havonta csupán egy alkalommal fogyasztották.

Mediterrán, halas ragu tagliatellén (széles metélt tésztán.)

Hozzávalók 2 személyre:

  • 200 g. pangasius filé,
  • kevés só, frissen őrölt bors,
  • fél citrom leve,
  • 1 kisebb chili,
  • kevés olíva olaj.
  • 250 g. tagliatelle tészta forró, sós vízben megfőzve,
  • 100 g. mozzarella,
  • 1 szál szárzeller,
  • 1 nagyobb sárgarépa,
  • 1 közepes fej hagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 100 g. csiperke,
  • 100 g. napon szárított paradicsom,
  • 1 dl. száraz fehérbor,
  • 100 g. hámozott paradicsomkonzerv, vagy 2 kanál sűrített paradicsom,
  • 2 dl. hús alaplé.

Elkészítése:

 

  • A halfilét kevés citrom levével mindkét oldalán megcsorgatjuk, majd durva szemű sóval, frissen őrölt borssal enyhén bedörzsöljük. Míg a többi alapanyagot előkészítjük, a hűtőbe tesszük.
  • A sárgarépát megtisztítjuk, karikákra vágjuk. A hagymát apróra daraboljuk, a fokhagymát kés lapjával szétnyomjuk, majd felaprózzuk. A szárzellert kisebb szeletekre vágjuk, az apró gombákat kettévágjuk.
  • Kisebb fazékban vizet forralunk.
  • A bepácolt halfiléket kevés olíva olajon - amibe félbevágott chilipaprikát is teszünk - mindkét oldalán 3-3 percig sütjók, papírtörlőre szedjük. A hal túlsütve, gumiszerűvé válik! Akkor jó, ha sütés közben ujjunkkal megnyomva ruganyos.
  • Ugyanabban a serpenyőben, a maradék olajon a sárgarépát, a hagymát, a fokhagymát, és a szárzellert feltesszük dinsztelni. Kis idő után hozzáadjuk a napon szárított paradicsomot, és felöntjük kevés borral. A hámozott paradicsom is hozzákerül szétnyomva, vagy sűrített paradicsomot adunk hozzá, és hozzátesszük a gombát is. Megsózzuk, megborsozzuk, majd felöntjük 1 pohár alaplével. Addig főzzük, míg a ragu besűrűsödik.
  • A közben felforrt sós vízben megfőzzük a tésztát.

 

A raguhoz hozzáadható a főtt tészta közvetlenül a serpenyőbe, ahol összeforgatható a raguval. Tálalható úgy, hogy a tésztára halmozzuk a ragut, mozzarellát tépkedünk rá, majd petrezselyem zölddel szórjuk meg, és a sült halszelettel a tetején tesszük asztalra. A halszeleteket rá is tépkedhetjük a tésztás ragura.

A halak mellett más tenger gyümölcseit is tanácsos enni, hiszen azok is rendkívül egészségesek. Javasolt szem előtt tartani, hogy a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása szerint hetente legalább egy alkalommal, 15 dkg mennyiségben ajánlott halat fogyasztani.

 

Új cikkek itt

Új cikkek az ecolounge-on

Hasonló